Harkány az a város, ahova régen is szívesen jöttek a látogatók. Azonban pár évvel ezelőtt kissé elmaradoztak a fejlesztések, aminek a következménye a turisták körében is érezhető volt.
Ez a helyzet szerencsére 2014-ben gyökeresen megváltozott, amikor a vezetők úgy döntöttek, hogy felébresztik álmából a környéket. Ekkor indult el a fürdő és a város fejlesztése is, aminek hatására minden megújulhatott.
A Harkányi Gyógyfürdőben azóta új medencék, csúszdapark és beltéri gyermekvilág várja a látogatókat, akár a wellness részleget is használhatjuk. Az infrastruktúra mellett a szolgáltatások is javulást értek el, így 2019-ben jogosan vihették haza az Év fürdője díjat, méghozzá a közönség szavazata alapján. Azóta több projekt is fut, így hamarosan téli fürdőrészleg is a vendégek rendelkezésére áll majd.
Ha valaki a városban szeretne sétálni, akkor szintén meglepetésekben lehet része. A Zsigmond sétány egyre felkapottabb a lakók között is, hiszen folyamatosan szépül, a parkok és a sétány a magányra vágyók és a gyerekesek igényeit is kielégíti.
Egyéb lehetőségek
Persze ez még nem minden, a város rengeteg programmal is készül azoknak, akik itt szeretnék eltölteni a nyaralásukat, vagy csak pár hosszú hétvégére ugranak le. Mindenkinek megpróbálnak kedvezni, hogy a fiatalok mellett az idősek is megtalálják a számukra tökéletes kikapcsolódást. Tény, hogy a legnagyobb vonzerővel talán éppen a fürdő rendelkezik, azonban nem szabad megfeledkezni a közeli településekről sem.
A Balzsam Apartmanház az egyik lehetőség az ideérkező vendégek számára, ahol az alvás és pihenés mellett bográcsozás és biciklis kirándulások is várják a látogatókat. Ha szeretnénk a természet közelében maradni, akkor a 3970 négyzetméteres arborétum biztosan meggyőző erő lehet.
Ráadásul nem kell egyedül mennünk, mivel akár 15 autó is tud parkolni az erre kiépített parkolóhelyen. Többé nem kell külföldre menni, hiszen hazánkban is rengeteg lehetőség adódik, amik még közelebb is esnek hozzánk, és biztosítják a pihenést az összes vendég számára.