A legjobb családi programok nyárra

A legjobb családi programok nyárra

A nyár rengeteg lehetőséget tartogat, de nem mindegy, hogy kivel vágunk neki a nagy kalandnak. Sokan úgy tartják, hogy a család egyet jelent a kevés lehetőséggel, és azt hajtogatják, hogy csak a fiatalok tudnak igazán szórakozni.

Szerencsére ez közel sem igaz, gyerekkel is ugyanolyan szép a világ, csak más formában kell megünnepelni. Amikor elérkezik a nyár, akkor olyan helyszínt kell választani, ahol a felnőttek mellett a legkisebbek is jól érzik magukat. Nézzünk pár biztos tippet!

A hosszú városi séták és a végeláthatatlan vásárlási láz unalmas. Ehelyett válasszunk természetközeli élményeket, ahol a család együtt lehet. Sokan megfeledkeznek arról, hogy a picik azt élvezik, amikor a szüleikkel tölthetnek időt, és nem azt, amikor vesznek nekik valamit.

Éppen ezért egy jól megszervezett piknik ugyanolyan izgalmas, mint egy fiataloknak szóló buli. Fogjunk egy pokrócot, vigyünk pár finom falatot, és költözzünk ki egy rétre. Keressünk árnyékos helyet, és helyezzük magunkat kényelembe. Itt a gyerekek kedvük szerint szaladgálhatnak, miközben nem kell autóktól és kóbor kutyáktól tartanunk.

Az apartmanház előnyei

Az apartmanházak szintén jó ötletnek bizonyulnak, ha a családdal szeretnénk menni. A hotelek szobája általában kevesebb négyzetméter, és igazából zajongni sem lehet, mivel ezzel zavarnánk a többieket. A hatalmas apartmanok azonban csak a miénk lesznek, és kedvünkre kergetőzhetünk a szobákban, egyik szomszéd sem fog átkopogni. Ha pedig arra gondolunk, hogy a picik saját szobában és saját ágyban aludhatnak, akkor a szülők is kapnak egy kis extra szabadságot.

Az apartmanok azért is jók, mert bográcsozhatunk, medencézhetünk, és kényelmesen bejárhatjuk a környéket. Nem kell a kis szobában maradunk, ha egyik napra nem szerveztünk semmit, hanem kiülhetünk a kertbe, nézhetjük a csillagokat, vagy választhatjuk az esti sütögetést.

A csend és a nyugalom tökéletes lehetőséget ad a mesélésre, a játékra és a békés együttlétre. Innentől kezdve a családok újra egymásra találnak, és tényleg kiélvezik a közösen eltöltött perceket.